És ami közelebb áll hozzám:
"A pszichológia nem tudja megfelelő érvekkel alátámasztani annak üdvösségét, hogy a felek szűzen lépjenek bele a párkapcsolatba, és két ügyetlen ember próbáljon valahogy szexuálisan összehangolódni. Ezt a pszichológia nem támogatja - húsz és harmincéves kor között az érett, ifjú felnőtteknek élniük kell a tapasztalatszerzés lehetőségével, hogy megismerhessék a kapcsolatban saját örömteli részvételi képességüket, lekophassanak a gyermeki gátlások, és kibontakozhassék bennük a pszichoszexuálisan érett identitás."
Prof. Dr. Bagdy Emőke (in: Párkapcsolati klinika, Felkészülés a jól működő, boldog párkapcsolatra, 319.o.)

Kedden a "ne paráználkodj" parancsolat kerül sorra.
Vitaindítónak egy kis színes a római egyház katekizmusából:
„A paráználkodás (lat. fornicatio) egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett.”

Kedveseim, nagyon boldog karácsonyt kívánok!

"Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepen keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza." Pál Feri

Lassítani, ez az ádvent üzenete. A karácsonyé, hogy meg is álljunk.
Akinek nem sikerül egyik sem, az könnyen beteg lesz és már külön ága van a pszichológiának, ami ezzel foglalkozik:
Szendi Gábor: Karácsonyológia
Karácsonyi lélektani típusok

Ma, a vasárnapi Tamás Misére készülve az adventről lesz szó:
Most már szabad várakozni. Megengedtem magamnak. Nőttön nő bennem az érzés, és a következő hetekben ez csak fokozódni fog. Nem vagyok már gyerek, nem a majd a fa alatt rejtőző csomagokat várom. Várok egy „igazi” érzést, egy „igazi” karácsonyt. Ősz eleje óta próbálom befogni a szemem, elfordítani a fejem, hogy ne lássam meg a díszített kirakatokat, az őszi-nyári karácsonyi dekorációkat, nehogy belefáradjon a lelkem az egészbe – valahol belül tudom, hogy ha sietek, ha nem készülök fel belül is, ha nem építem ki a találkozás útját, akkor elmarad a nagy élmény. Szeretnék felkészülni. Szeretném én is építeni az Úr útját. Hogy énhozzám is könnyebben megérkezhessen.

Létezik-e vonzó kereszténység? Teréz anya példája megindító, de az életét nem szeretnénk élni - létezik-e hétköznapi-megélt-vonzó keresztény élet? Vagy a háromból kettő választható?