Ma reggel reggeli áhitatot tartottam a Deák téri gimiben. Emlékeztek még kedden mit mondtam az áhitatokról, hát ez nem az a helyzet, hogy ha nem kapok semmit a Lélektől, akkor nem beszélek.
Az iskolai áhitat nagyon speciális helyzet, gondoljatok bele, 3-400 gyerek, 10-18 évesek, még ha a többség a fehér középosztályból jött is, a korkülönbség miatt teljesen másképp gondolkodnak, éreznek, lázadnak, keresnek. Itt nem lehet sokat beszélni, minden mondatnak súlya van, és nem lehet egy gondolatot kifejteni a maga szépségében, mert borul a rend és oda a figyelem. Egy kicsit "gyöngyöt a disznók elé" szituáció, kötelező részt venni, kötelező csendben lenni, oszt ennyi, legyen már vége, emiatt keltem korábban? Arra mindenképp jó, hogy le kell írni minden mondatot, és emiatt kevés, írásban is meglévő beszédem egyike lett a mai. Fogadjátok szeretettel:

János 6.48-51

Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet oda fogok adni a világ életéért.”

Tudtátok, hogy van Budapesten hajléktalan gyerekeknek óvoda? Ennek az óvodának a vezetője mondta:

„A mi gyerekeink étkezési kultúrája más. A ritmusa is. Bizonyára azért, mert sosem lehet tudni, lesz-e másnap mit enni. A hozzánk kerülő gyerekek kezdetben folyton ennének. Mi minden ételt megmutatunk. Ha lereszeljük a káposztát, azt is. Az egyik kis óvodásunk úgy érkezett hozzánk, hogy kizárólag a krumplit ismerte...

Ezeknek a gyerekeknek, a mi óvodásainknak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni...

A pesti hajléktalanóvoda reggel 7-kor nyit, a gyerekeket először megfürdeti, aztán tiszta ruhába öltöztetik, vagyis először enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.”

Rajtuk kívül még rengeteg ember van Magyarországon, akinek ugyan van valami fedél a feje felett, azonban, hogy mit fognak másnap – vagy akár aznap este - enni, az mindig kérdéses.

Azért olvastam fel, mert bár minket kevéssé érint, de vannak nagyon sokan vannak, nem is messze tőlünk, akiket igen.

Vajon mi lenne a metafora, amit Jézus használna, hogy minket megfogjon? Mi az, amire nagyon vágyakozunk? Én vagyok az iPad, amely a mennyből szállt alá? A buli a hétvégén, amire nagyon el akarsz menni? A párizsi hosszú hétvége a nagynénémmel, sőt Föld körüli utazás? Annak a lánynak/fiúnak a szerelme, akiről álmodsz már mióta?

Jézus ma is, nekünk is azt mondaná: Én a kenyér vagyok. Mert a kenyér 5000 éve az emberiség alapvető tápláléka, amire valamilyen formában mindenkinek szüksége van. Amiről itt szó van, az ugyanúgy alapvető emberi szükséglet, mint a kenyér. De még ennél is fontosabb, mert életet ad az embereknek és életet ad a világnak.

A szeretetről van szó. Az elfogadásról, a megbecsülésről, tulajdonképpen egy nagy ölelésről – arról, amire mindannyian vágyakozunk. Ahogy Jézus hallgatói és ma is sokan a mindennapi kenyérre, úgy vágyunk mi is a minket elfogadó, megbecsülő, átölelő szeretetre.

Én vagyok az élő kenyér, mondja Jézus, az Isten testet öltött ölelése. Valóban ő az, akiben páratlan módon mutatkozik meg az Isten elfogadó szeretete – az életét adja a mienkért cserébe.

Nemcsak a húsvétra való készülésben, hanem életünk minden napján ez a legfontosabb, amit tudnunk kell az Istenről: annyira szeret minket, Titeket és Engem, Mindannyiunkat, hogy Jézus Krisztust küldte hozzánk, hogy Jézus Krisztust adta értünk. Ő az Isten mindannyiunkat elfogadó, megbecsülő, átölelő szeretetének jele.

Ámen.

Természetesen lesz holnap bibliaóra is, miután a Tamás Mise témája a MA, ezért beszélgetünk egy sort a pillanat megélésének fontosságáról, a kegyelem idejéről és megállunk egy kicsit mi is, hogy csináljunk egy gyors számvetést a TM bibliaóra eddig történetéről és esetleg tervezünk, merünk nagyot álmodni a hogyan továbbról.

Nnnna, lemaradtam egy kicsit magamtól is, elkezdtem itthonról dolgozni, de még be is járok, úgyhogy teljes a káosz, felborult az eddigi napirendem, de kezdem összeszedni magam. A legfontosabb hír, hogy most vasárnap, április 3-án Tamás Mise lesz a Deák téren.
Gyertek és hívogassatok másokat is.

"Lenin, a hőős, ki csak néépének élt" - valszeg ti már nem emlékeztek erre a nótára, de lehetne ez is a mottója a holnapi témának: emberek, akik egész életüket valamilyen cél szolgálatába állították. Gandhi, Jane Goodall, Nelson Mandela, Teréz anya.

Boldogok voltak?

Milyen célra áldoznád az életed? Milyen célért áldoznád fel az életed?

Amire kedden jutottunk: a böjt nem lemondás, hanem odaadás. Nem lemondok valamiről, hogy Istenre figyeljek, hanem Istenre figyelek és emiatt néhány része az életemnek ideiglenesen háttérbe szorul. Meg lehet határozni tudatosan, hogy miről mondok le (az egyházi hagyományban a húsevés és alkoholfogyasztás az elsődleges ajánlás), de ha komolyan vesszük az odaadás részét, akkor úgyis kialakul, hogy mi akadályoz leginkább ebben az odaadásban - akár lehet a húsevés és alkoholfogyasztás is, de a csokievés, Facebook, shoppingolás, moziba járás bármi.

Jézust a böjtje elején elvitte a Lélek a pusztába - nem Jézus választotta ki a böjt színterét, az Isten adta.

Szóval a nagyböjt, ha minden igaz, a húsvét előtti hat hét, sőt az első böjti vasárnap előtti szerdától (hamvazószerda), a húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap. A vasárnapok nem számítanak bele a böjtbe, különben nem jönne ki a 40 nap. Egyszerű nem?

téMA?

Kicsit már a következő TM körül forognak a gondolataim. Amin a mára szeretnénk koncentrálni. Elsősorban arra, hogy Isten dolgaival hajlamosak vagyunk mindig majd foglalkozni. Majd, de nem ma.

De van egy olyan gondolat is, hogy a történelmi egyházak mintha mindig a régmúlttal, vagy a távoli jövővel foglalkoznának, miközben nem nagyon tudnak a mának szólni.

És most belefutottam a református kollégák reklámjába. Ugye, hogy lehet ezt jól csinálni? Ugye, hogy lehet finomítani azon a hozzáálláson, hogy nekünk nem piaci szemléletű igényfelmérésre és keresletkielégítésre kell törekednünk, mert a "termék" adott, azon nem lehet változtatnunk, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy elmondjuk, aztán eszi, nem eszi, nem kap mást? Ugye, hogy nem szentségtörés azt gondolni, hogy a profi hozzáállás, a mai kor nyelvének keresése nem fölösleges időpocsékolás, nem piaci szemléletű keresletkielégítés, nem is a Szentlélek munkájának semmibe vétele, hanem a "termék" újracsomagolása, a tartalom változatlanul hagyása mellett? Ami nem egyszerűen hasznos, hanem időnként elengedhetetlen, a missziói parancs értelmében egyenesen kötelességünk?

Bocsánat, kijött belőlem a marketinges :) Ti mit gondoltok?

"Nekem az olyan böjt tetszik, 

amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, 

kibontod a járom köteleit, 

szabadon bocsátod az elnyomottakat, 

és összetörsz minden jármot! 

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, 

vidd be házadba a szegény bujdosókat, 

ha mezítelent látsz, ruházd fel, 

és ne zárkózz el testvéred elől! 

Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, 

és hamar beheged a sebed. 

Igazságod jár előtted, 

és az ÚR dicsősége lesz mögötted. 

Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, 

ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! 

Ha majd senkire sem raksz jármot, 

nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 

ha kenyeret adsz az éhezőnek, 

és jól tartod a nyomorultat, 

akkor fölragyog a sötétben világosságod, 

és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 

Az ÚR vezet majd szüntelen, 

kopár földön is jól tart téged. 

Csontjaidat megerősíti, 

olyan leszel, mint a jól öntözött kert, 

mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 

Fölépítik fiaid az ősi romokat, 

falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; 

a rések befalazójának neveznek, 

aki romokat tesz újra lakhatóvá."

Ézsaiás 58.6-12.

Böjt-népszerűsítő órát tartunk kedden. 

Gondolkodtam egy újabb történelemórán március 15-ről (és a rengeteg hazugságról hiedelemről, ami körülveszi), de legyen inkább a böjt. Jövő ilyenkor, amikor már mindent tudunk a böjtről, akkor mítoszrombolunk.

Jövő hét kedden március 15-e van. Rágódtam ezen az ünnep kérdésen és arra jutottam, hogy lesz kedden ifi. És, amikor csak meg tudjuk oldani, a nyáron is. Attól, hogy állami/egyházi ünnep van, munkaszünet, nyár, tél, hó vagy eső nem marad el alkalom. Az imádság, a közösség megélése, a Jézussal való találkozás, az éneklés, a beszélgetés szükségessége nem ünnepektől függ, hanem belülről kell fakadjon.
Én megyek, aki tud, jöjjön.

A környezettudatosság jegyében ígért videók közül az első:
Dan Barber: How I fell in love with a fish (magyar felirat beállítható)

A nagy mentsük-meg-a-Földet felindulásban nem esett róla szó, de húshagyókedd van, holnap kezdődik a böjt.
Böjtöltök? És ha igen, hogyan?

A holnapi téma, a Tamás Mise tematikájához kapcsolódva:
Az "ökológiai egyensúly" megőrzése, amelynek (az idei Tamás misék témáihoz hasonlóan) a Lutheránus Világszövetség tavalyi nagygyűlésének szlogenje ("Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.") adott ihletet.

Belegondoltál már abba, mi foglalkoztat egy perui, egy norvég, vagy épp egy kenyai evangélikus fiatalt?

A beszélgetést a TM zenei vezetője / kántora, Horváth-Hegyi Dénes fogja fölvezetni, aki az LVSZ szóvivőjeként egy olyan most induló programról is beszámol, amely világszerte több száz, egymástól akár 10.000 km-es távolságra lévő keresztény ifjúsági közösségnek ad lehetőséget hitük megosztására, közös imádkozásra, valamint arra, hogy együtt felléphessenek az ökológiai egyensúly megőrzése érdekében

Szorosan kapcsolódik a mostani témánkhoz (sikeresség/értelmes élet):

Merjünk bátrak lenni: kicsit aggódva teszem fel, és nagyon szükségem van a visszajelzésetekre, hogy jó-e így, de íme a világ, ami körülvesz minket. Szóval, a terv az, hogy ha szembejön egy cikk, ami kapcsolódik valamelyik témához, akkor belinkelem. Az első:
A sikeres férfi szexi - a legkívánatosabb hivatások

Gabi második kérdésére válaszolva: nincsenek jó válaszok, csak saját válaszok. Olyanok, amiket megrágtál, átvirrasztottál, a szívedben forgattál hosszabb vagy rövidebb ideig. Mindenki saját magáért, a saját válaszaiért felelős a mi Urunk előtt - nem ment fel majd senkit, hogy azért gondolta-hitte-csinálta ezt-meg-ezt, mert a lelkésze, a párja, az apja, akárki így tanította. Meg fogja kérdezni tőlünk a Mindenható, hogy vajon miért teremtettelek gondolkodó embernek? A válaszaink tesznek minket azzá, amik vagyunk. Akár készen kaptuk a válaszainkat, akár megharcoltuk őket.
Én nem mondhatok más nektek, mint amit megéltem-megélek, amit igaznak tartok - csak ez nem biztos, hogy nektek is megfelelő válasz. Ami nekem üdvösség, az lehet, hogy kárhozat vagy megbotránkozás a másiknak. A magam megélt-elesett-felkelt-újra megélt hite válaszokat ad és kérdéseket ébreszt. Mindenki azt főz belőle, amit akar.

A múlt heti siker témáról azért nem írtam, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel a siker-sikeresség kérdéssel. Mostanra kialakult valami, meg is osztom veletek jól:
Minden embernek, az élet minden területén szüksége vagy kis és nagy sikerekre és kudarcokra egyaránt - és ezek megfelelő feldolgozására is. Ha megtaláljuk az egyensúlyt (siker-kudarc-élmények feldolgozása), akkor ez előremutat, továbblök, lelkesít, gazdaggá tesz. Ha nem, akkor nem, ennek minden következményével együtt.