Ma, a vasárnapi Tamás Misére készülve az adventről lesz szó:
Most már szabad várakozni. Megengedtem magamnak. Nőttön nő bennem az érzés, és a következő hetekben ez csak fokozódni fog. Nem vagyok már gyerek, nem a majd a fa alatt rejtőző csomagokat várom. Várok egy „igazi” érzést, egy „igazi” karácsonyt. Ősz eleje óta próbálom befogni a szemem, elfordítani a fejem, hogy ne lássam meg a díszített kirakatokat, az őszi-nyári karácsonyi dekorációkat, nehogy belefáradjon a lelkem az egészbe – valahol belül tudom, hogy ha sietek, ha nem készülök fel belül is, ha nem építem ki a találkozás útját, akkor elmarad a nagy élmény. Szeretnék felkészülni. Szeretném én is építeni az Úr útját. Hogy énhozzám is könnyebben megérkezhessen.