Kedves gyerekek, ma történelemóra lesz. A reformációról fogunk tanulni, Szabolcs bácsi szokásos elkalandozásával és rendhagyó kommentjeivel.

Gyertek jól.

Hol a helyem IV.

Uram, te úgy alkottad ezt a világot, hogy mindennek pontos és fontos helye van. Mindent a legnagyobb gonddal helyeztél el a világban, mindennek megvan a maga helye, célja, feladata. Elég csak felnézni a csillagos égre, és máris csodálattal tölt el a milliónyi lebegő csillag. Mindegyik engedelmesen halad biztos égi országútján már évezredek óta.

Uram, sokszor feltör bennem a kérdés: a helyemen vagyok? Nem magamhoz, hanem hozzád, tervedhez képest. Mert ha csak magamat nézem, úgy tűnik, jó helyen vagyok. Talán jó helyen, de lehet, hogy egyhelyben. És csodálkozok, hogy miért vagyok nyugtalan, feszült, türelmetlen. Nem találok örömet abban, amit csinálok, és nem érezlek olyan közel magamhoz. Pedig nem Te távolodtál tőlem, csak éppen nem biztos, hogy ott vagyok, ahova te állítottál.

Jézusom, köszönöm, hogy Te biztos koordinátát adtál az embernek. Nem olyat, ami idővel változik, vagy elmozdul, hanem egy biztos helyet, ahol minden élet kiindulópontja megvan. A Te kereszted a mi életünk koordináta rendszerének biztos pontja.

Add Uram, hogy mindig a helyemen legyek. Ott, azok között, és azokhoz viszonyítva is, ahová állítottál. Add, hogy ne csak a helyemen, hanem a pályámon legyek. Azon a pályán, amit sokszor nem látok, de tudom, hogy Te tervezted. Köszönöm az iránytűt, amit küldtél. Ha mégis eltévednék, add, hogy mindig visszataláljak a kiindulópontra. Ámen!

(Ismeretlen)

Hol a helyem III.

Hol a helyem a világban?

Feltámadt a szél és az eső is eleredt. A cseppek egyre csak sűrűsödtek, sálamat keringő szél cibálta, s minden léptem után felszökött a víz. Gondolataimban merengve reméltem, hogy a mindig késéssel járó buszom ma időben érkezik, s nem kell még jobban eláznom.

A busz most mintha jobban rázott volna, és több helyen állt volna meg, a szemafor is mindig pirosat mutatott. A napilapomat visszagyűrtem a táskámba. Nem érdekel a húszéves bombázó popsztár esküvője. Most nem.

Annyi más foglalkoztat mostanában. Életem izgalmas útra repített, ahonnan nem tudom, milyen irányban lépjek tovább. Új munka, házasság az alig megismert barátnőmmel -- vagy hagyjak itt mindent és keressem a helyem a világban? Szívem legjobban már igazi otthonra vágyik, ahol az esti vacsoráknál gyertya ég és halk zene szól, ahol reggelente gyerekzsivaj töri meg a madárcsicsergést… Egy olyan otthonra, amelybe hazatévedhetek, ha a munkahelyemen nem találom a helyem, ahol tudom, hogy szunnyadó nyugalomban száműzhetem a problémáimat, letisztulhatnak gondolataim. Ahol szeretet, melegség és napfény lakik.

Pénztárcám azonban komor arccal mered rám. Egy egyszobás albérletbe nemigen lehet családot elképzelni, le- és fel futkározó gyerekekről álmodni… S munkahelyem sem szikrázó napsütés. Szellemileg minden nap tökéletesen felkészültnek kell lennem, nem hibázhatok. Néha olyan jó lenne csak úgy elszökni, kilépni a mindennapi sablonból, sztár lenni, gazdag vagy szegény, angyal vagy ördög, anya vagy ártatlan gyermek. Belebújni mások bőrébe, hogy többet tudjunk meg a világról, az érzésekről, arról, hogy mit is szeretnék a világban, a világtól. Hol a párunk, a küldetésünk, a helyünk, miért születtünk fiúnak vagy lánynak, miért vonzódunk a zenéhez vagy a természethez? Miért vagyunk tehetségesek matematikából vagy botfülűek, ha nyelvekről van szó?

Kérdések, kérdőjelek és hozzá nem tartozó válaszok keringtek a fejemben -- akár egy diákokkal agyonzsúfolt folyosó. Milyen jó lenne egy őrzőangyal, aki finoman megérintene, mikor dönteni kell, egy belső sugallat, amely megadja a választ kételyeinkre, egy icipici kis iránytű, mely elég ahhoz, hogy apró mutatójával életünk óriási lépéséről adjon útbaigazítást! Hullámoztak a miértek egyre jobban a fejemben, akár a zivatar erősödik, hogy egyszer csak kitörjön.

Minél többet merengtem, annál mélyebbre süllyedtem a gondolataimban, végül érdemtelennek láttam ezen tovább rágódni. A napok pedig csak telnek, az évszakok is szaladnak, a születésnapi tortámon is egyre több gyertya ég.

Még mindig a régi munkahelyemen vagyok, és nem meglepően a lakásom szobáinak a száma sem emelkedett. A cégemnél az általam vezetett csoport segítségével egy nagy beruházásba kezdtünk, amely már az első év után jelentős hozamot hozott. Gondolataimat elkezdtem papírra vetni, versekbe önteni. Néhányat sikerült is publikálnom a helyi lapban. Nem lettem világhírű, de pár olvasó figyelmét megragadtam. Még nincsenek gyerekeim. Azonban sokszor elmélázok egy bababolt előtt, vagy mosolyra görbül a szám, ha egy bébit latok. Az évek teszik? Nem tudom. Szeretem a muzsikát, szeretek beülni a kedvenc kávézómba a napilapommal és élvezem a barátnőm társaságát. Hogy vannak-e céljaim? Persze. Előreengedni egy hölgyet az ajtón, teljesíteni egy üzleti tervet, meggyújtani két szál gyertyát a vacsoraasztalon.

Hogy ezek nem célok? Nem tudom, nem gondolkodom rajta. Csak boldog vagyok. Boldog. Rájöttem, hogy van helyem a világban. Az egy szobás lakásom falai között, a barátnőm karjaiban, és a munkahelyi íróasztalomnál.

(http://baratno.com/view.php?arclid=200412070)

Hol a helyem II.

EZ A JÉZUS PROVOKÁL ENGEM!

- Felbosszankodom, s ő azt mondja: bocsáss meg!
- Félek, s ő így szól: légy bátor!
- Kételkedem, s ő azt mondja: bízzál!
- Zavart vagyok, s ő így biztat: légy nyugodt!
- Egyedüllétet keresek, s ezt mondja: jőjj s kövess engem!
- Nagy terveket szövök, de ő azt mondja: add fel azokat!
- Vagyont gyűjtök, erre ő: osszad szét!
- Biztonságra vágyom, s ő így szól: ezt ne várd tőlem!
- Élni szeretnék, de ő: add oda életedet!
- Úgy vélem, jó vagyok, mire ő: ez nem elég neked!
- A főnököt játszanám, ám ő azt mondja: próbálj meg szolgálni!
- Parancsolni szeretnék, s ő ezt mondja nekem: engedelmeskedj!
- Szeretnék mindent megérteni, de ő így szól: higgy!
- Világos tényeket akarok? Ő példázatokban beszél nekem.
- Költői szépségeket várok el tőle, ő pedig mindennapi valósággal szembesít.
- Nyugalmat áhítok, ő meg azt akarja, hogy nyugtalan legyek.
- Erőszakkal török célom elérésére, ő meg örökösen békéről beszél.
- Kardot ragadok, ha kell, ő rám szól: tedd a hüvelyébe azt!
- Bosszút lihegek, ő meg ezt követeli: tartsd oda a másik arcodat is!
- Békéről szólok, ő meg azért jött, hogy háborúságot hozzon közénk!
- Szeretném elsimítani a dolgokat, ő meg azt mondja, hogy tüzet szeretne hozni a földre!
- Nőni szeretnék, ő meg így szól: légy gyermek!
- Elbújnék legszívesebben, s ő azt mondja: világíts!
- Az első hely kellene mindig nekem, de szerinte üljek az utolsóra!
- Szeretném, hogy lássanak! De szerinte a csendes kamrában kell titkon imádkoznom!

Nem értem ezt a Jézust! Állandóan bosszant engem. Sok más tanítványával együtt kedvem lenne más Messiást keresni, olyat, akivel szót értenék, és nem követelne tőlem annyit.

De hát én is úgy járok, mint Péter: nem ismerek mást, akinél az örök élet igéje lenne. Hát mégis csak mellette maradok!

(Padre Zezinho Brazilia)

Hol a helyem I.

Bódás János:
Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Leírtam a prédikációmat, elküldtem Anikónak korrektúrázni. Ő is mondta, amit én is érzek: ez nem ugyanaz, mint ami elhangzott. Kimaradtak belőle fontos félmondatok, kommentárok, kimaradt mögüle az én izguló, elakadó hangom, a vigyorgásom, a kikacsintás, a gyülekezet ezerféle visszajelzése. Ez nagyjából az, ami a papíron volt - az összes többi a Léleknek ott a helyszínen, az elmondáskor adott ajándéka - nem is lehet írásban visszaadni.
Ennek tudatában fogadjátok szeretettel:

János 10.10b

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

13 éves voltam, amikor először voltam Nyugaton. Itthon akkor még a szocializmus ideje volt, a kirakatok szürkék voltak, unalmasak, majdnem üresek, este sötétek - majdnem olyanok, mint ma a körút évek óta elhagyott üzletei. Este érkeztünk meg egy kisvárosba, ahol először megszálltunk, levertük a sátrat és elindultunk sétálni. Az első kirakatnál leragadtam: ki volt világítva, tömve volt áruval, színes volt és olyan bőséges a választék, hogy nem tudtam betelni vele. A 13 éves kisSzabolcs ott állt tátott szájjal, és a szüleim csak azzal az ígérettel tudtak továbbráncigálni onnan, hogy fogok még ilyet látni.

Ma kimenni Bécsbe vagy Londonba már nem annyira nagy szám, és a különbségek is csak kulturálisak, a boltokban ugyanaz van, nem is ámul senki a bőségen.

Nem voltunk gazdagok. Mi hatosával vettük a tojást, a szomszédasszony pedig tálcán hordta haza. Anya mesélte, hogy neki a bőség és a gazdagság jelképe ez a tálca tojás volt – ha egyszer igazán gazdag lesz, akkor majd ő is tálcán hordja haza a tojást. Gyerekkoromban, amikor úticsomagot kaptunk a menzán, néha volt mellé rostos Sió baracklé, úgy két deci lehetett, soha nem volt elég. Nekem a bőség azt jelentette, hogy annyi baracklevet iszom meg, amennyit akarok. Ma anya meg tud venni egy tálca tojást is, én pedig hálát adok minden pohár barackléért, a gazdagságért.

Egy svéd tudós, Hans Rosling tartott egy előadást a mosógépről, vagyis arról, hogy amikor a szülei megvették az első mosógépüket, ez 1950 körül lehetett, áthívták a nagymamát, hogy nézze meg. A nagyi megbabonázva nézte, ahogy bepakolták a szennyes ruhákat a gépbe, ő maga akarta megnyomni a gombot és odahúzott egy széket és végignézte a teljes mosási programot. A nagyi egész addigi életében a mosás roppant időigényes, fárasztó munka volt – de ki ad ma hálát a mosógépért?

Ma kiutazni Bécsbe, tojást venni, baracklevet inni, mosógéppel mosni a többségünknek nem elérhetetlen, ma már másra vágyunk, egzotikus utazásra, okostelefonra, bármire – de a Tamás-mise offertóriumai legtöbbször olyanoknak mennek, akiknek a mindennapi betevője, az emberhez méltó körülményei is kérdésesek.

Azért meséltem el ezeket a történeteket, hogy megmutassam, a gazdagság és a bőség viszonylagos fogalmak – az ember legtöbbször, akárhol is tart az életében, elégedetlen, többet akar, irigykedik, elvágyódik.

Az első példa erre Ádám és Éva története. Ott vannak a világ legkúlabb nudista kempingjében, amit csak el tudunk képzelni, nem fáznak, van mit enniük, nem aggódnak a holnapért, nem pofátlankodik be egy harmadik a kapcsolatukba, sőt ott van Isten, aki közöttük jár-kel a kertben – elég ez nekik? Nem.

John Milton, a költő mondja, hogy az elme (önnön műhelye önmagában) a poklot mennyé, a mennyet pokollá teheti”.

Az emberi elme csodálatos dolgokra képes: ha a páciens hisz benne, akkor a placebótól elmúlik a fájdalom, sőt meggyógyulnak betegek - de az ellenkezője is tökéletesen működik, a félelmeink, lelki fájdalmaink, aggodalmaink meg is betegíthetnek bennünket.

Ha úgy indulunk el egy tárgyalásra, állásinterjúra, bárhová, hogy úgysem sikerül, akkor nem is fog, ha viszont felvértezzük magunkat reménykedéssel, bizakodással, hogy „úgyis sikerül”, akkor nagyon jó esélyeink vannak. A teológián közmondásos volt a vizsgaidőszakban, hogy Viktorral, a szobatársammal kora reggel hangosan énekeltük az Erős vár a mi Istenünket vizsgára menet, mert tudtuk, hogy a tudásunkban lévő hiányosságokat csak az Isten jótékony szeretete rejtheti el a vizsgáztató tanáraink elől – és így is lett mindig.

Az agyunk csodákra képes, meggyógyít, eltakarja a fájdalmat, csodálatos világot varázsolhat körénk, sikerre visz. Akkor miért nem vagyunk mindannyian elégedettek, sikeresek, egészségesek, boldogok?

Ott van az a kígyó az Éden óta, Jágó Othelló mellett, a hamis barátok. A teljes igevers, amiből a prédikáció alapigéje van, így szól: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Mert a fülünkben ott dobol, hogy bezzeg a másiknak, hogy nekem úgysem sikerülhet, úgyis elromlik, hogy vannak bűnök, amiket nem lehet megbocsátani, hogy az elveszített bizalmat nem lehet visszaszerezni, hogy az egész életünk tönkrement már, hogy ezt dobta a gép, hogy már minek változtassak, úgyis meghalunk, minek az egész felhajtás.

Kedves Testvéreim, Isten különleges teremtményei vagyunk, a teremtés koronái – nemcsak a férfi, hanem a férfi és a nő együtt, Isten képmása a Földön, olyan képességekkel-aggyal, amelyik képes megváltoztatni a valóságot, amelyik Isten szándéka szerint a rosszat jóvá, a beteget egészségessé, a kudarcot sikerré tudja változtatni.

Isten a teremtés óta így néz ránk, a teremtés óta azt akarja, hogy így nézzünk magunkra, hogy ilyennek lássuk magunkat. Nézőpontváltozást akar – hogy ne a kígyó szemével lássuk magunkat és a világot, hanem úgy, ahogyan ő lát minket.

Annak idején a kígyó suttogott Ádám és Éva fülébe, most Jézus suttog, sőt kiabál a fülünkbe, hogy Isten szeret, Isten nagyra tart, Isten elfogad téged. Hogy Jézust küldte hozzád, érted, hogy megfogja a kezed és hazavezessen. Nézz és láss – a megváltás szól az agyunknak és a szemünknek is. Ha nem változik meg a látásunk, nincs miért hálát adni. Isten szeretete nélkül a világ egy rettenettel teli, magányos hely, ahol farkastörvények uralkodnak.

Ismeritek azt a gyakorlatot-játékot, a bizalompróbát, amikor egyvalaki kiáll háttal egy asztal szélére, a csapat többi tagja pedig megáll mögötte két sorban, egymással szemben, a szemben állók megfogják egymás kezét, és aki az asztalon áll, hátra sem nézve beledől a többiek kezébe? Félelmetes. Tudod, hogy ott vannak mögötted, tudod, hogy el fognak kapni, tudod, hogy nem lesz semmi baj, tudod, de nem látod. Majdnem tökéletesen biztos vagy benne, de csak majdnem. És amikor szólnak, hanyatt dőlsz, és zuhansz. Borzasztó érzés. De a megérkezés, a zuhanás vége, a biztonság, a megérkezés, hogy elkaptak, hogy minden rendben van – ez a bőség pillanata.

Az ősz az emberiség történetében az aratás és a bőség időszaka – még a mai, „a hipermarketben bármikor mindent megkapunk” korban is. És, ezzel párhuzamosan az ősz a hálaadás időszaka, az élelemért, a bőségért.

Tudom, hogy igények kielégítéséről szól szinte minden, a Maslow-piramisról, a mindig fölfeléről, arról, hogy akármennyink is van, mindig többet, többet és többet kívánunk. De megelégedett, jóllakott, boldog emberek csak úgy leszünk, ha megállunk, és körbenézünk mindazon a gazdagságon, amit Isten adott – családon, barátokon, közösségen, ételen-italon, munkán és szórakozáson, tetőn a fejünk felett, konyhakerten, termésen, bőségen, a kegyelmen, az elfogadáson, Isten átölelő szerelmén.

Bőségre vagyunk teremtve. És, mert úgy tűnik az emberiségnek ez nem volt elég, bőségre vagyunk megváltva is. Éljünk vele, adjunk hálát érte. Ámen.

Ez pedig az idézett Hans Rosling előadás, nyilvánvalóan sokkal többről szól, mint a nagyiről és a mosógépről (amit én említettem belőle), érdemes végignézni. Van magyar felirat, ha szükséges.

Most kedden pedig a Tamás miséről fogunk beszélni, morzsát gyűjtögetünk, és elmondom nektek mennyi minden nem fért be az igehirdetésbe.
Bőség-bőség-bőség. Lehet, hogy ez az élet értelme?

A többi alkalom mindig valahol a bőség kérdése körül forgott: az elveszett (tékozló) fiú példázata alapján, hogy el kell-e menni otthonról, meg kell-e tapasztalni a nyomorúságot, hogy értékelni tudjuk a bőséget. Beszéltünk arról, hogy vajon az Isten áldása az életünkön jelenti-e a vagyoni jólétet is, és talán utolsó alkalommal az áldásról és, hogy mit jelent az életünkben.

Az első alkalommal Rózsa Péterről, a gazdáról beszélgettünk, pontosabban egy mondatáról, ami valahogy úgy hangzik: miért menne szabadságra innen, ez egy városi bolondság, hogy az ember nem érzi jól magát ott, ahol él - vajon van-e olyan élet, amiből nem akarnánk szabadságra menni?
http://www.hirtv.hu/belfold?article_id=222743&highlight_text=arcok%20a%20liftben
Valahol a 20. perc után hangzik el ez a mondat.

"Rózsa Péter biogazdasága, a Virágoskút igazi kuriózum Magyarországon. Több mint kétszáz sikeres és kézműves termékük a világon bárhol megállná a helyét. Egy kis tej- és húsüzem, gyönyörű fóliasátrak, zöldségek és gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények, valamint a szívélyes vendéglátás. Mindez megspékelve rengeteg munkával, bölcsességgel és persze humorral. Biomese a sikeres vállalkozóról, aki mindig csak mezítlábas Rózsa Péter akart lenni."

Lusta disznó vagyok, szégyellem is magam rendesen, de most újrakezdem.