Kedveseim, nagyon boldog karácsonyt kívánok!

"Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepen keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza." Pál Feri

Lassítani, ez az ádvent üzenete. A karácsonyé, hogy meg is álljunk.
Akinek nem sikerül egyik sem, az könnyen beteg lesz és már külön ága van a pszichológiának, ami ezzel foglalkozik:
Szendi Gábor: Karácsonyológia
Karácsonyi lélektani típusok

Ma, a vasárnapi Tamás Misére készülve az adventről lesz szó:
Most már szabad várakozni. Megengedtem magamnak. Nőttön nő bennem az érzés, és a következő hetekben ez csak fokozódni fog. Nem vagyok már gyerek, nem a majd a fa alatt rejtőző csomagokat várom. Várok egy „igazi” érzést, egy „igazi” karácsonyt. Ősz eleje óta próbálom befogni a szemem, elfordítani a fejem, hogy ne lássam meg a díszített kirakatokat, az őszi-nyári karácsonyi dekorációkat, nehogy belefáradjon a lelkem az egészbe – valahol belül tudom, hogy ha sietek, ha nem készülök fel belül is, ha nem építem ki a találkozás útját, akkor elmarad a nagy élmény. Szeretnék felkészülni. Szeretném én is építeni az Úr útját. Hogy énhozzám is könnyebben megérkezhessen.

Létezik-e vonzó kereszténység? Teréz anya példája megindító, de az életét nem szeretnénk élni - létezik-e hétköznapi-megélt-vonzó keresztény élet? Vagy a háromból kettő választható?

Utolsó idők - mit kezdjünk az apokalipszis-jelenséggel?
Valaha az egész keresztény világ rettegéssel várta, ma a globális felmelegedés riasztóbb - komolyan kell-e venni és hogyan értelmezzük az utolsó időkről szóló tanítást?
2012 a nyakunkon, gazdasági válság, globális felmelegedés, a Föld kizsákmányolása, hatalmas ökológiai lábnyom.
Egy önjelölt amerikai próféta idén május 21-re tervezte a világvégét. Bár Krisztus eljövetele minden jel szerint elmaradt, hívei azóta is töretlenül követik. Az ádventisták és a Jehova Tanúi (bár az utóbbi nem keresztény felekezet) szintén a világvége közelségére hegyezi ki a tanítását.
Van-e az életünkben valamiféle vég-várás, kell-e, kellene-e, hogy legyen?

A mai téma:
"Hiszek az evangélikus egyház tiszta és igaz tanításában" - hangzik el a konfirmációi hitvallásban. De vajon mit is jelent ez? Tudjuk-e mi az evangélikus egyház tiszta és igaz tanítása vagy csak valami keresztény-evangélikus (református/katolikus) alapon hiszegetek mindenfélében?
Valljuk meg hitünket: Evangélikus vagyok - buzdított az evangélikus egyház a népszámlálás kapcsán. Mit jelent, hogy valaki evangélikus (református/római katolikus)?
Hitvallás ez egyáltalán?

Kedves gyerekek, ma történelemóra lesz. A reformációról fogunk tanulni, Szabolcs bácsi szokásos elkalandozásával és rendhagyó kommentjeivel.

Gyertek jól.

Hol a helyem IV.

Uram, te úgy alkottad ezt a világot, hogy mindennek pontos és fontos helye van. Mindent a legnagyobb gonddal helyeztél el a világban, mindennek megvan a maga helye, célja, feladata. Elég csak felnézni a csillagos égre, és máris csodálattal tölt el a milliónyi lebegő csillag. Mindegyik engedelmesen halad biztos égi országútján már évezredek óta.

Uram, sokszor feltör bennem a kérdés: a helyemen vagyok? Nem magamhoz, hanem hozzád, tervedhez képest. Mert ha csak magamat nézem, úgy tűnik, jó helyen vagyok. Talán jó helyen, de lehet, hogy egyhelyben. És csodálkozok, hogy miért vagyok nyugtalan, feszült, türelmetlen. Nem találok örömet abban, amit csinálok, és nem érezlek olyan közel magamhoz. Pedig nem Te távolodtál tőlem, csak éppen nem biztos, hogy ott vagyok, ahova te állítottál.

Jézusom, köszönöm, hogy Te biztos koordinátát adtál az embernek. Nem olyat, ami idővel változik, vagy elmozdul, hanem egy biztos helyet, ahol minden élet kiindulópontja megvan. A Te kereszted a mi életünk koordináta rendszerének biztos pontja.

Add Uram, hogy mindig a helyemen legyek. Ott, azok között, és azokhoz viszonyítva is, ahová állítottál. Add, hogy ne csak a helyemen, hanem a pályámon legyek. Azon a pályán, amit sokszor nem látok, de tudom, hogy Te tervezted. Köszönöm az iránytűt, amit küldtél. Ha mégis eltévednék, add, hogy mindig visszataláljak a kiindulópontra. Ámen!

(Ismeretlen)

Hol a helyem III.

Hol a helyem a világban?

Feltámadt a szél és az eső is eleredt. A cseppek egyre csak sűrűsödtek, sálamat keringő szél cibálta, s minden léptem után felszökött a víz. Gondolataimban merengve reméltem, hogy a mindig késéssel járó buszom ma időben érkezik, s nem kell még jobban eláznom.

A busz most mintha jobban rázott volna, és több helyen állt volna meg, a szemafor is mindig pirosat mutatott. A napilapomat visszagyűrtem a táskámba. Nem érdekel a húszéves bombázó popsztár esküvője. Most nem.

Annyi más foglalkoztat mostanában. Életem izgalmas útra repített, ahonnan nem tudom, milyen irányban lépjek tovább. Új munka, házasság az alig megismert barátnőmmel -- vagy hagyjak itt mindent és keressem a helyem a világban? Szívem legjobban már igazi otthonra vágyik, ahol az esti vacsoráknál gyertya ég és halk zene szól, ahol reggelente gyerekzsivaj töri meg a madárcsicsergést… Egy olyan otthonra, amelybe hazatévedhetek, ha a munkahelyemen nem találom a helyem, ahol tudom, hogy szunnyadó nyugalomban száműzhetem a problémáimat, letisztulhatnak gondolataim. Ahol szeretet, melegség és napfény lakik.

Pénztárcám azonban komor arccal mered rám. Egy egyszobás albérletbe nemigen lehet családot elképzelni, le- és fel futkározó gyerekekről álmodni… S munkahelyem sem szikrázó napsütés. Szellemileg minden nap tökéletesen felkészültnek kell lennem, nem hibázhatok. Néha olyan jó lenne csak úgy elszökni, kilépni a mindennapi sablonból, sztár lenni, gazdag vagy szegény, angyal vagy ördög, anya vagy ártatlan gyermek. Belebújni mások bőrébe, hogy többet tudjunk meg a világról, az érzésekről, arról, hogy mit is szeretnék a világban, a világtól. Hol a párunk, a küldetésünk, a helyünk, miért születtünk fiúnak vagy lánynak, miért vonzódunk a zenéhez vagy a természethez? Miért vagyunk tehetségesek matematikából vagy botfülűek, ha nyelvekről van szó?

Kérdések, kérdőjelek és hozzá nem tartozó válaszok keringtek a fejemben -- akár egy diákokkal agyonzsúfolt folyosó. Milyen jó lenne egy őrzőangyal, aki finoman megérintene, mikor dönteni kell, egy belső sugallat, amely megadja a választ kételyeinkre, egy icipici kis iránytű, mely elég ahhoz, hogy apró mutatójával életünk óriási lépéséről adjon útbaigazítást! Hullámoztak a miértek egyre jobban a fejemben, akár a zivatar erősödik, hogy egyszer csak kitörjön.

Minél többet merengtem, annál mélyebbre süllyedtem a gondolataimban, végül érdemtelennek láttam ezen tovább rágódni. A napok pedig csak telnek, az évszakok is szaladnak, a születésnapi tortámon is egyre több gyertya ég.

Még mindig a régi munkahelyemen vagyok, és nem meglepően a lakásom szobáinak a száma sem emelkedett. A cégemnél az általam vezetett csoport segítségével egy nagy beruházásba kezdtünk, amely már az első év után jelentős hozamot hozott. Gondolataimat elkezdtem papírra vetni, versekbe önteni. Néhányat sikerült is publikálnom a helyi lapban. Nem lettem világhírű, de pár olvasó figyelmét megragadtam. Még nincsenek gyerekeim. Azonban sokszor elmélázok egy bababolt előtt, vagy mosolyra görbül a szám, ha egy bébit latok. Az évek teszik? Nem tudom. Szeretem a muzsikát, szeretek beülni a kedvenc kávézómba a napilapommal és élvezem a barátnőm társaságát. Hogy vannak-e céljaim? Persze. Előreengedni egy hölgyet az ajtón, teljesíteni egy üzleti tervet, meggyújtani két szál gyertyát a vacsoraasztalon.

Hogy ezek nem célok? Nem tudom, nem gondolkodom rajta. Csak boldog vagyok. Boldog. Rájöttem, hogy van helyem a világban. Az egy szobás lakásom falai között, a barátnőm karjaiban, és a munkahelyi íróasztalomnál.

(http://baratno.com/view.php?arclid=200412070)

Hol a helyem II.

EZ A JÉZUS PROVOKÁL ENGEM!

- Felbosszankodom, s ő azt mondja: bocsáss meg!
- Félek, s ő így szól: légy bátor!
- Kételkedem, s ő azt mondja: bízzál!
- Zavart vagyok, s ő így biztat: légy nyugodt!
- Egyedüllétet keresek, s ezt mondja: jőjj s kövess engem!
- Nagy terveket szövök, de ő azt mondja: add fel azokat!
- Vagyont gyűjtök, erre ő: osszad szét!
- Biztonságra vágyom, s ő így szól: ezt ne várd tőlem!
- Élni szeretnék, de ő: add oda életedet!
- Úgy vélem, jó vagyok, mire ő: ez nem elég neked!
- A főnököt játszanám, ám ő azt mondja: próbálj meg szolgálni!
- Parancsolni szeretnék, s ő ezt mondja nekem: engedelmeskedj!
- Szeretnék mindent megérteni, de ő így szól: higgy!
- Világos tényeket akarok? Ő példázatokban beszél nekem.
- Költői szépségeket várok el tőle, ő pedig mindennapi valósággal szembesít.
- Nyugalmat áhítok, ő meg azt akarja, hogy nyugtalan legyek.
- Erőszakkal török célom elérésére, ő meg örökösen békéről beszél.
- Kardot ragadok, ha kell, ő rám szól: tedd a hüvelyébe azt!
- Bosszút lihegek, ő meg ezt követeli: tartsd oda a másik arcodat is!
- Békéről szólok, ő meg azért jött, hogy háborúságot hozzon közénk!
- Szeretném elsimítani a dolgokat, ő meg azt mondja, hogy tüzet szeretne hozni a földre!
- Nőni szeretnék, ő meg így szól: légy gyermek!
- Elbújnék legszívesebben, s ő azt mondja: világíts!
- Az első hely kellene mindig nekem, de szerinte üljek az utolsóra!
- Szeretném, hogy lássanak! De szerinte a csendes kamrában kell titkon imádkoznom!

Nem értem ezt a Jézust! Állandóan bosszant engem. Sok más tanítványával együtt kedvem lenne más Messiást keresni, olyat, akivel szót értenék, és nem követelne tőlem annyit.

De hát én is úgy járok, mint Péter: nem ismerek mást, akinél az örök élet igéje lenne. Hát mégis csak mellette maradok!

(Padre Zezinho Brazilia)

Hol a helyem I.

Bódás János:
Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Leírtam a prédikációmat, elküldtem Anikónak korrektúrázni. Ő is mondta, amit én is érzek: ez nem ugyanaz, mint ami elhangzott. Kimaradtak belőle fontos félmondatok, kommentárok, kimaradt mögüle az én izguló, elakadó hangom, a vigyorgásom, a kikacsintás, a gyülekezet ezerféle visszajelzése. Ez nagyjából az, ami a papíron volt - az összes többi a Léleknek ott a helyszínen, az elmondáskor adott ajándéka - nem is lehet írásban visszaadni.
Ennek tudatában fogadjátok szeretettel:

János 10.10b

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

13 éves voltam, amikor először voltam Nyugaton. Itthon akkor még a szocializmus ideje volt, a kirakatok szürkék voltak, unalmasak, majdnem üresek, este sötétek - majdnem olyanok, mint ma a körút évek óta elhagyott üzletei. Este érkeztünk meg egy kisvárosba, ahol először megszálltunk, levertük a sátrat és elindultunk sétálni. Az első kirakatnál leragadtam: ki volt világítva, tömve volt áruval, színes volt és olyan bőséges a választék, hogy nem tudtam betelni vele. A 13 éves kisSzabolcs ott állt tátott szájjal, és a szüleim csak azzal az ígérettel tudtak továbbráncigálni onnan, hogy fogok még ilyet látni.

Ma kimenni Bécsbe vagy Londonba már nem annyira nagy szám, és a különbségek is csak kulturálisak, a boltokban ugyanaz van, nem is ámul senki a bőségen.

Nem voltunk gazdagok. Mi hatosával vettük a tojást, a szomszédasszony pedig tálcán hordta haza. Anya mesélte, hogy neki a bőség és a gazdagság jelképe ez a tálca tojás volt – ha egyszer igazán gazdag lesz, akkor majd ő is tálcán hordja haza a tojást. Gyerekkoromban, amikor úticsomagot kaptunk a menzán, néha volt mellé rostos Sió baracklé, úgy két deci lehetett, soha nem volt elég. Nekem a bőség azt jelentette, hogy annyi baracklevet iszom meg, amennyit akarok. Ma anya meg tud venni egy tálca tojást is, én pedig hálát adok minden pohár barackléért, a gazdagságért.

Egy svéd tudós, Hans Rosling tartott egy előadást a mosógépről, vagyis arról, hogy amikor a szülei megvették az első mosógépüket, ez 1950 körül lehetett, áthívták a nagymamát, hogy nézze meg. A nagyi megbabonázva nézte, ahogy bepakolták a szennyes ruhákat a gépbe, ő maga akarta megnyomni a gombot és odahúzott egy széket és végignézte a teljes mosási programot. A nagyi egész addigi életében a mosás roppant időigényes, fárasztó munka volt – de ki ad ma hálát a mosógépért?

Ma kiutazni Bécsbe, tojást venni, baracklevet inni, mosógéppel mosni a többségünknek nem elérhetetlen, ma már másra vágyunk, egzotikus utazásra, okostelefonra, bármire – de a Tamás-mise offertóriumai legtöbbször olyanoknak mennek, akiknek a mindennapi betevője, az emberhez méltó körülményei is kérdésesek.

Azért meséltem el ezeket a történeteket, hogy megmutassam, a gazdagság és a bőség viszonylagos fogalmak – az ember legtöbbször, akárhol is tart az életében, elégedetlen, többet akar, irigykedik, elvágyódik.

Az első példa erre Ádám és Éva története. Ott vannak a világ legkúlabb nudista kempingjében, amit csak el tudunk képzelni, nem fáznak, van mit enniük, nem aggódnak a holnapért, nem pofátlankodik be egy harmadik a kapcsolatukba, sőt ott van Isten, aki közöttük jár-kel a kertben – elég ez nekik? Nem.

John Milton, a költő mondja, hogy az elme (önnön műhelye önmagában) a poklot mennyé, a mennyet pokollá teheti”.

Az emberi elme csodálatos dolgokra képes: ha a páciens hisz benne, akkor a placebótól elmúlik a fájdalom, sőt meggyógyulnak betegek - de az ellenkezője is tökéletesen működik, a félelmeink, lelki fájdalmaink, aggodalmaink meg is betegíthetnek bennünket.

Ha úgy indulunk el egy tárgyalásra, állásinterjúra, bárhová, hogy úgysem sikerül, akkor nem is fog, ha viszont felvértezzük magunkat reménykedéssel, bizakodással, hogy „úgyis sikerül”, akkor nagyon jó esélyeink vannak. A teológián közmondásos volt a vizsgaidőszakban, hogy Viktorral, a szobatársammal kora reggel hangosan énekeltük az Erős vár a mi Istenünket vizsgára menet, mert tudtuk, hogy a tudásunkban lévő hiányosságokat csak az Isten jótékony szeretete rejtheti el a vizsgáztató tanáraink elől – és így is lett mindig.

Az agyunk csodákra képes, meggyógyít, eltakarja a fájdalmat, csodálatos világot varázsolhat körénk, sikerre visz. Akkor miért nem vagyunk mindannyian elégedettek, sikeresek, egészségesek, boldogok?

Ott van az a kígyó az Éden óta, Jágó Othelló mellett, a hamis barátok. A teljes igevers, amiből a prédikáció alapigéje van, így szól: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

Mert a fülünkben ott dobol, hogy bezzeg a másiknak, hogy nekem úgysem sikerülhet, úgyis elromlik, hogy vannak bűnök, amiket nem lehet megbocsátani, hogy az elveszített bizalmat nem lehet visszaszerezni, hogy az egész életünk tönkrement már, hogy ezt dobta a gép, hogy már minek változtassak, úgyis meghalunk, minek az egész felhajtás.

Kedves Testvéreim, Isten különleges teremtményei vagyunk, a teremtés koronái – nemcsak a férfi, hanem a férfi és a nő együtt, Isten képmása a Földön, olyan képességekkel-aggyal, amelyik képes megváltoztatni a valóságot, amelyik Isten szándéka szerint a rosszat jóvá, a beteget egészségessé, a kudarcot sikerré tudja változtatni.

Isten a teremtés óta így néz ránk, a teremtés óta azt akarja, hogy így nézzünk magunkra, hogy ilyennek lássuk magunkat. Nézőpontváltozást akar – hogy ne a kígyó szemével lássuk magunkat és a világot, hanem úgy, ahogyan ő lát minket.

Annak idején a kígyó suttogott Ádám és Éva fülébe, most Jézus suttog, sőt kiabál a fülünkbe, hogy Isten szeret, Isten nagyra tart, Isten elfogad téged. Hogy Jézust küldte hozzád, érted, hogy megfogja a kezed és hazavezessen. Nézz és láss – a megváltás szól az agyunknak és a szemünknek is. Ha nem változik meg a látásunk, nincs miért hálát adni. Isten szeretete nélkül a világ egy rettenettel teli, magányos hely, ahol farkastörvények uralkodnak.

Ismeritek azt a gyakorlatot-játékot, a bizalompróbát, amikor egyvalaki kiáll háttal egy asztal szélére, a csapat többi tagja pedig megáll mögötte két sorban, egymással szemben, a szemben állók megfogják egymás kezét, és aki az asztalon áll, hátra sem nézve beledől a többiek kezébe? Félelmetes. Tudod, hogy ott vannak mögötted, tudod, hogy el fognak kapni, tudod, hogy nem lesz semmi baj, tudod, de nem látod. Majdnem tökéletesen biztos vagy benne, de csak majdnem. És amikor szólnak, hanyatt dőlsz, és zuhansz. Borzasztó érzés. De a megérkezés, a zuhanás vége, a biztonság, a megérkezés, hogy elkaptak, hogy minden rendben van – ez a bőség pillanata.

Az ősz az emberiség történetében az aratás és a bőség időszaka – még a mai, „a hipermarketben bármikor mindent megkapunk” korban is. És, ezzel párhuzamosan az ősz a hálaadás időszaka, az élelemért, a bőségért.

Tudom, hogy igények kielégítéséről szól szinte minden, a Maslow-piramisról, a mindig fölfeléről, arról, hogy akármennyink is van, mindig többet, többet és többet kívánunk. De megelégedett, jóllakott, boldog emberek csak úgy leszünk, ha megállunk, és körbenézünk mindazon a gazdagságon, amit Isten adott – családon, barátokon, közösségen, ételen-italon, munkán és szórakozáson, tetőn a fejünk felett, konyhakerten, termésen, bőségen, a kegyelmen, az elfogadáson, Isten átölelő szerelmén.

Bőségre vagyunk teremtve. És, mert úgy tűnik az emberiségnek ez nem volt elég, bőségre vagyunk megváltva is. Éljünk vele, adjunk hálát érte. Ámen.

Ez pedig az idézett Hans Rosling előadás, nyilvánvalóan sokkal többről szól, mint a nagyiről és a mosógépről (amit én említettem belőle), érdemes végignézni. Van magyar felirat, ha szükséges.

Most kedden pedig a Tamás miséről fogunk beszélni, morzsát gyűjtögetünk, és elmondom nektek mennyi minden nem fért be az igehirdetésbe.
Bőség-bőség-bőség. Lehet, hogy ez az élet értelme?

A többi alkalom mindig valahol a bőség kérdése körül forgott: az elveszett (tékozló) fiú példázata alapján, hogy el kell-e menni otthonról, meg kell-e tapasztalni a nyomorúságot, hogy értékelni tudjuk a bőséget. Beszéltünk arról, hogy vajon az Isten áldása az életünkön jelenti-e a vagyoni jólétet is, és talán utolsó alkalommal az áldásról és, hogy mit jelent az életünkben.

Az első alkalommal Rózsa Péterről, a gazdáról beszélgettünk, pontosabban egy mondatáról, ami valahogy úgy hangzik: miért menne szabadságra innen, ez egy városi bolondság, hogy az ember nem érzi jól magát ott, ahol él - vajon van-e olyan élet, amiből nem akarnánk szabadságra menni?
http://www.hirtv.hu/belfold?article_id=222743&highlight_text=arcok%20a%20liftben
Valahol a 20. perc után hangzik el ez a mondat.

"Rózsa Péter biogazdasága, a Virágoskút igazi kuriózum Magyarországon. Több mint kétszáz sikeres és kézműves termékük a világon bárhol megállná a helyét. Egy kis tej- és húsüzem, gyönyörű fóliasátrak, zöldségek és gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények, valamint a szívélyes vendéglátás. Mindez megspékelve rengeteg munkával, bölcsességgel és persze humorral. Biomese a sikeres vállalkozóról, aki mindig csak mezítlábas Rózsa Péter akart lenni."

Lusta disznó vagyok, szégyellem is magam rendesen, de most újrakezdem.

"Azt hiszem nem tévedek, ha az állítom, hogy a népegyházi keretek között, igen sok esetben fő szerepet játszik a hagyomány és a megszokás. Még azok is, akik az istentiszteletre járnak, sokszor láthatatlan hártyával vannak bevonva, amelyről mindaz lepereg, ami Isten igéje felől érkezik hozzájuk. A világon mindenhez hozzá lehet szokni, az evangélium hallgatásához is." (Theo Sorg)

Az új egyházi törvényjavaslatról:
A trón és az egyház szövetsége - fogalmazzunk úgy, hogy ez nem a kényszer irányába mutat az evangélikus egyház vonatkozásában, míg a kisegyházaknál, közösségeknél pont megerősíti az elhivatottságot, akár egészen biblikus értelemben is ("üldözni fognak benneteket").

Szerintem (nem szeretem a "szerintem" szót kezdésként, erősen gyengíti a mondanivalót, de most épp vitába-együttgondolkodásba hívok mindenkit, szóval szerintem)
az evangélikus egyház merev szerkezete nem engedi, hogy a Lélek szabadon áradjon. Elindul itt-ott, sokfelé valami ígéretes kezdet, de beleütközik a korlátokba és elhal vagy végig ígéretes "kezdet" marad. Korlátok a merev hierarchia, a struktúra, a megszokás hatalma, a lelkész-központú gondolkodás és ezernyi más.
Ebből kitörni három lehetőséget látok. Az első a kényszer (mondjuk megvonják az állami támogatást és hirtelen azzal kell főzni, amink van, hamar kiderülne mi mindenre nincsen szükségünk) - ami nem feltétlenül rossz, Csenge mesélte, hogy a Bárka táborból elfogytak a teológusok, kénytelenek voltak a nem-lelkész szervezők és a résztvevők maguk megtartani az áhítatokat - és milyen jó lett így.
A második hogy teret adunk a Léleknek, olyasmire gondolok, mint az imádságjárás a Tamás Misében. A gyülekezeti életben, közösségekben, istentiszteleti alkalmakon a szabadság kis köreit, hogy megérintsen, működjön, áradjon - áradhasson - az Isten Lelke.
A harmadik pedig az oktatás. A gyülekezeti tagjaink többségének fogalma sincs a liturgiáról, hogy miért jó evangélikusnak lenni, az egyház történetéről, a más tanításokról (a fiam a Deák térre jár, nyolcadikos és még nem hallott a szcientológusokról!) semmiről. Éppen ezért, ha bármi változást kezdünk, liturgiában, papi öltözékben, gyülekezeti vonalon, bárhol, megrettennek, mert többségük (evangélikus, keresztyén) identitását a megszokás adja és nem a megértés. (Messzemenőkig támogatom Anikó elképzelését a TM segítő képzéssel kapcsolatosan - ha találunk benne helyet nekem, nagyon szívesen részt is veszek benn).
Vitatkozzatok velem, szóljatok hozzá!

Pünkösd reloaded.
De nemcsak az a régi, az egyszer volt, hanem a Szentlélek ajándékai, működése úgy általában.

Végülis outdoor volt az alkalom, a lutheri hagyományokhoz híven söröztünk egyet, összefutottunk Smidivel, úgyhogy vele együtt beszélgettünk a Tamás Mise (az istentiszteleti alkalom) jövőjéről és lehetőségeiről.

Hogy ne maradjon el teljesen a pünkösdi téma sem, íme az utca embere:

http://mindennapi.hu/cikk/egyhaz/video-az-utca-embere-a-szentlelekrol-nyilatkozik/2011-06-11/3946

Jövő kedden hittanóra: Mi is az a pünkösd?

Jövő kedden pedig Gábor egy megjegyzését boncolgatjuk: Életcélom az Istennel való viszony. Készüljetek ti is.

Múlt kedden a jövő tervezhetőségéről beszélgettünk, kell-e, lehet-, szabad-e. Ami a Forrest Gump nagy kérdése is: a sorsunkat magunk alakítjuk vagy sodródunk, mint egy tollpihe? Mennyire élünk tudatosan, mennyire hagyjuk, hogy akaratunk és szándékunkon kívül csak sodródunk?

Nyári TM találkozó

Mint azt már említettük, nyárra szerveződik egy TM találkozó. Az eddig tudható infók:

Időpont: aug. 4. (csü) du. - aug. 7. (vas.) du.
Helyszín: Szigetmonostor, református parókia
Tervezett létszám: kb. 20 fő (TM szervezők, zenészek, kórustagok, bibliaórások)
Elhelyezés: 3-4 emeletes ágyas szobában, lányok-fiúk külön.
Költség: 1000 Ft/fő/éj szállásköltséget mindenkinek ki kell fizetni. A kaját és az utazást központi költségvetésből tervezzük.

Program: aki volt a legutóbbi szárszóin, azt nem érik majd nagy meglepetések. Ha nem voltál, kérdezz meg bárkit az előbbiek közül, csak jókat fogsz hallani, mert a szárszói találkozó nagyon jól sikerült, de tényleg! ;))) Terveink szerint csapatépítésre, közös együttlétre, lelki és testi feltöltődésre koncentrálnánk. Hivatalos formában nem tervezünk agyalást (TM-el kapcsolatos okoskodést, szervezkedést, hogyantovábbot), persze a sör meg a bogrács mellett spontán kialakuló informális háttérbeszélgetések eshetőségét nem lehet kizárni... :)

Részvételi szándékotokat légyszíves mihamarabb jelezzétek itt!

(A név megadása után igen - talán - nem szavazatokra lehet kattintani, majd mentést kell nyomni)

Pál Feri pedig zseniális, értem miért járnak tömegek az előadásaira. Mindenfélét összeolvastam párkapcsolat, fejlődés, önismeret stb. témakörben, nagyon sok minden visszaköszönt és rengeteg újat hallottam, vagy új köntösben. Vicces volt és elgondolkodtató. És, ami nagyon durva: épp csak becsöppentem egy előadására és 10 perc után azt hallottam, hogy az elrontott kapcsolataimról beszél, nem nekem címezve, de mégis, és kifelé a duruzsolásból kihallatszott, hogy mások is így élték meg. Huhhhh.

A mi Urunk értékesnek lát minden embert, egyformán. Olyannyira, hogy Jézust adta értünk, hogy mindannyian felismerjük a valódi értékünket és hivatásunkat.
Mi (emberek) viszont szükségszerűen válogatunk, értékrendünk és igényeink alapján rangsoroljuk az embereket, döntünk a velük töltött időről, a kapcsolat mélységéről. Vannak "nulla" értékűek, akiknek nincsen hatása az életünkre és vannak számunkra kevésbé vagy inkább "értékes" emberek. Az, aki mindenkit ugyanolyan értékűnek tart (már akivel kapcsolatba kerül), nos ők a szentek, Teréz anya mondjuk. De az átlagra inkább az jellemző, hogy ha nem tudunk rangsorolni a környezetünkben élők között, ha mindenki ugyanannyi figyelmet és odaadást kap tőlünk, akkor vagy senkivel nem törődünk, vagy senkivel nem törődünk igazán. Még akkor is, ha Jézusé a főszerep, még akkor sem fogjuk az egész világot, benne minden teremtett embert egyformán szeretni - a nekünk fontos értékek alapján válogatunk közöttük.
Lehet vitatkozni.

Mi az ember értéke? Értékes ember vagy? Értékes egyáltalán az ember?

Csak, hogy ne felejtsük és így készüljünk: holnap háromnegyed körül testületileg átvonulunk Pál Ferit hallgatni.

A Ghost in the Shell-t, miután kultfilm, már régen letöltöttem, de még nem vettem rá magam, hogy megnézzem, de most kedvet kaptam rá. A Remény rabjait már láttam, kedvelem is, ha van kedvetek tarthatunk filmklubot valamikor, szívesen megnézném mindkettőt.

Öröm.
Hogy a két és fél éves keresztgyerekem jó utat kíván,
hogy megbékéltem/megbocsátottam egy nehezen kezelhető gyereknek - és ennek pozitív következményei,
hogy elkészült a konyhaszekrényem,
hogy mertem nyilvánosság előtt furulyázni és az édesanyám büszke volt rám,
hogy a barátnőm, aki hazajött Angliából végre kapott állást,
hogy esik az eső és nem előző nap esett, amikor a barátaimnak kerti partit rendeztem.

Áldott légy URam mindenért.

Reménység reloaded

A csak félig komoly előző filmajánlóm (Szabolcs múlt heti alkalommal kapcsolatos bejegyzésének kommentjeként) után lenne egy teljesen komoly javaslatom is. Lehet, hogy nagyon le voltam maradva, de én még csak most láttam A remény rabjai c. filmet. Egyrészt nagyon jó film, másrészt nagyon passzolna a remény témához, van benne néhány ütős mondat. Érdemes lenne megnéznünk együtt, ha még nem láttátok...

A téma pedig, eltérve az eredeti tervtől (Öröm) - nem nagyon tudtam kivonni magam Gábor szakdolgozatának hatása alól, - az internet és evangelizáció kapcsolata, egyházak jelenléte a neten, meg más ilyenek. Nagyon sok mindenről beszéltünk, ami nagyon megmaradt, az egyik végszó: azért ilyen unalmas és semmitmondó az evangélikus egyház webes megjelenése, mert maga az evangélikus egyház is unalmas és semmitmondó, pedig. Kérem a kommentekben (csak hogy igazán webkettesek legyünk) osszátok meg, ami még bennetek megmaradt.
Két idézet a szakdolgozatból, szerintem zseniális és elgondolkodtató mindkettő:

"Több kutató szerint (pl. O’Leary, Brasher, Wertheim – hivatkozik rá: Campbell, 2006) az internet magában hordozza a lehetőséget arra, hogy egy olyan szent hely legyen, amely segít az embereknek újrakapcsolódni az immateriálishoz, a spirituálishoz, és így jelentős szerepet tölt be az emberiség spirituàlis evolúciójàban."

"A http://www.virtualchurch.com/ online audio istentiszteleteit az élőben elhangzó szertartások elemeiből építi fel. Mivel a különböző elemeket (imádságokat, felolvasott igeszakaszokat, énekeket, prédikációkat) egy program állítja össze egy egésszé, minden egyes online istentisztelet, amelyen egy felhasználó részt vesz, teljesen különbözik minden mások által, vagy máskor meghallgatott szertartástól. A gyülekezet ebben Isten egyedi, személyre szabott közeledését látja minden ember felé."

Az internet, mint égő csipkebokor, a Szentlélek, mint a Gépben Lakozó Szellem.

Kedden ismét outdoor bibliaóra volt, most pont azokkal, akik a múltkor nem voltak, és felvetődött, hogy amikor ilyen gyönyörű az idő, meg tavasz van, meg nyár, akkor akár tarthatnánk valahol kint az órákat - ötleteket várok, az Erzsébet tér hangos és életveszélyes.

A bánat? egy nagy oceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

Petőfi Sándor

Reménység, reménykedés -  ahogy nekem megérkezett a végére.

A reménykedés (mint jövőben vetett bizalom) nagyon fontos emberi érzelem - alapvető meghatározottsága a mindennapjainknak (ez főleg akkor lesz nagyon erős, ha az ellenkezőjét vesszük: reménytelenség). Sokszor nem is konkrét célra vagy személyre irányul, csak a hajtóerő, hogy az ember kidugja a lábát reggelente a takaró alól és felkeljen.

A Jézus történettel való kapcsolatában viszont a bizonyosság a szinonimája és, legalábbis, ahogy én értem sokkal inkább konkrét cél(ok)ra irányul, például: az eljövendő élet reménysége, a feltámadás reménysége. Ezekben én nem egyszerűen reménykedem, hanem bizonyossággal hiszem, sőt tudom, hogy eljön a nap, amikor megtörténik.
Bár belegondolva, a mindennapi reménykedés része a reggeli kérdés, hogy ugye Jézus, ma is minden rendben lesz?

Kedden a remény boncolgatását elhalasztottuk jövő hétre, kimentünk az Erzsébet térre és a csajok-pasik témakört jártuk körbe, vagyis inkább csak bele-bele harapdáltunk. Olyan válaszokat kaptam, amikre nem is számítottam, köszönöm.

"Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan."

Ma a reményről lesz szó.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
...
Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
2. Kor. 5.14-15, 50-21.

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, s ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.
1.Kor.11.23-26.

Nagyheti ünnepek: Az egyetemi gyülekezet évek óta együtt ünnepel nagycsütörtökön (széderest), nagypénteken (passiójárás) és  húsvét vasárnap (feltámadási istentisztelet), a részletek Körmendi Petra blogján (ő az egyetemi lelkész).

Akikről szó volt a múltkor:
Grace ministries

Szerdán lehetett Jézus utolsó vacsorája?
Nem tudom, mindenesetre ma az úrvacsoráról fogunk beszélgetni.
Jövő héttől visszatérünk az élet értelme kereséséhez.

A heti legjobb mondások versenyében megosztott második és harmadik helyezett:
"Ha komolyan vennéd a Bibliát" és "tök függetlenül a Jézus sztoritól"
Az abszolút első pedig:
"elhivatott keresztény műkedvelő gondviselő".

MA (mindenféle):
* Úgy éld minden napod, mintha az utolsó lenne
* Úgy élj, hogy ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned
* Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk (Zsolt.90.12.)
* Ez az a nap, amit az ÚR szerzett, vigadozzunk és örvendjünk ezen
* Telik vagy múlik az idő?
* A pillanatban, de nem a pillanatnak élünk

Jövő kedden pedig a MÁ-ról fogunk beszélni, ami a megtérés, az ünnep, az öröm napja.
"Ha egyszer komoly kereszténnyé válok, legjobban azért fogok szégyenkezni, hogy ilyen sokáig vártam" Søren Kierkegaard

Csak a jegyzőkönyv kedvéért az eddigi témák:
* Mindennapi kenyér,
* Az élet értelme: szerepeink
* Az élet értelme: a siker?
* Történelemóra: Bábel tornya
* LVSZ: evangélikus ifik együtt a Földért
* A böjt
* Az élet értelme: Az odaszánt élet?

Hát-hát. Nagyon furcsa érzés volt házigazdaként (ez a feladatom hivatalos megnevezése) részt vennem a Tamás Misén. De nem is furcsa, inkább új élmény, de nagyon jó. Jó volt, hogy még így is résztvevő lehettem, néha persze ki kellett mennem a pulpitushoz és beszélnem, de nem paráztam a következő megszólalásom miatt: énekeltem, imádkoztam, figyeltem és néha házigazdáskodtam.
És nagyon jó volt mindenkivel találkozni, aki valaha is megfordult a keddi bibliaórán (a nagytarcsai különítményt leszámítva). Úgy érzem, hiányzik a rendszeres istentisztelet, ahol együtt ünnepelünk.

Jézus megváltoztatta az életedet.
Akarod menteni a változásokat?
IGEN                      NEM

Ma reggel reggeli áhitatot tartottam a Deák téri gimiben. Emlékeztek még kedden mit mondtam az áhitatokról, hát ez nem az a helyzet, hogy ha nem kapok semmit a Lélektől, akkor nem beszélek.
Az iskolai áhitat nagyon speciális helyzet, gondoljatok bele, 3-400 gyerek, 10-18 évesek, még ha a többség a fehér középosztályból jött is, a korkülönbség miatt teljesen másképp gondolkodnak, éreznek, lázadnak, keresnek. Itt nem lehet sokat beszélni, minden mondatnak súlya van, és nem lehet egy gondolatot kifejteni a maga szépségében, mert borul a rend és oda a figyelem. Egy kicsit "gyöngyöt a disznók elé" szituáció, kötelező részt venni, kötelező csendben lenni, oszt ennyi, legyen már vége, emiatt keltem korábban? Arra mindenképp jó, hogy le kell írni minden mondatot, és emiatt kevés, írásban is meglévő beszédem egyike lett a mai. Fogadjátok szeretettel:

János 6.48-51

Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, és az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet oda fogok adni a világ életéért.”

Tudtátok, hogy van Budapesten hajléktalan gyerekeknek óvoda? Ennek az óvodának a vezetője mondta:

„A mi gyerekeink étkezési kultúrája más. A ritmusa is. Bizonyára azért, mert sosem lehet tudni, lesz-e másnap mit enni. A hozzánk kerülő gyerekek kezdetben folyton ennének. Mi minden ételt megmutatunk. Ha lereszeljük a káposztát, azt is. Az egyik kis óvodásunk úgy érkezett hozzánk, hogy kizárólag a krumplit ismerte...

Ezeknek a gyerekeknek, a mi óvodásainknak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni...

A pesti hajléktalanóvoda reggel 7-kor nyit, a gyerekeket először megfürdeti, aztán tiszta ruhába öltöztetik, vagyis először enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit.”

Rajtuk kívül még rengeteg ember van Magyarországon, akinek ugyan van valami fedél a feje felett, azonban, hogy mit fognak másnap – vagy akár aznap este - enni, az mindig kérdéses.

Azért olvastam fel, mert bár minket kevéssé érint, de vannak nagyon sokan vannak, nem is messze tőlünk, akiket igen.

Vajon mi lenne a metafora, amit Jézus használna, hogy minket megfogjon? Mi az, amire nagyon vágyakozunk? Én vagyok az iPad, amely a mennyből szállt alá? A buli a hétvégén, amire nagyon el akarsz menni? A párizsi hosszú hétvége a nagynénémmel, sőt Föld körüli utazás? Annak a lánynak/fiúnak a szerelme, akiről álmodsz már mióta?

Jézus ma is, nekünk is azt mondaná: Én a kenyér vagyok. Mert a kenyér 5000 éve az emberiség alapvető tápláléka, amire valamilyen formában mindenkinek szüksége van. Amiről itt szó van, az ugyanúgy alapvető emberi szükséglet, mint a kenyér. De még ennél is fontosabb, mert életet ad az embereknek és életet ad a világnak.

A szeretetről van szó. Az elfogadásról, a megbecsülésről, tulajdonképpen egy nagy ölelésről – arról, amire mindannyian vágyakozunk. Ahogy Jézus hallgatói és ma is sokan a mindennapi kenyérre, úgy vágyunk mi is a minket elfogadó, megbecsülő, átölelő szeretetre.

Én vagyok az élő kenyér, mondja Jézus, az Isten testet öltött ölelése. Valóban ő az, akiben páratlan módon mutatkozik meg az Isten elfogadó szeretete – az életét adja a mienkért cserébe.

Nemcsak a húsvétra való készülésben, hanem életünk minden napján ez a legfontosabb, amit tudnunk kell az Istenről: annyira szeret minket, Titeket és Engem, Mindannyiunkat, hogy Jézus Krisztust küldte hozzánk, hogy Jézus Krisztust adta értünk. Ő az Isten mindannyiunkat elfogadó, megbecsülő, átölelő szeretetének jele.

Ámen.

Természetesen lesz holnap bibliaóra is, miután a Tamás Mise témája a MA, ezért beszélgetünk egy sort a pillanat megélésének fontosságáról, a kegyelem idejéről és megállunk egy kicsit mi is, hogy csináljunk egy gyors számvetést a TM bibliaóra eddig történetéről és esetleg tervezünk, merünk nagyot álmodni a hogyan továbbról.

Nnnna, lemaradtam egy kicsit magamtól is, elkezdtem itthonról dolgozni, de még be is járok, úgyhogy teljes a káosz, felborult az eddigi napirendem, de kezdem összeszedni magam. A legfontosabb hír, hogy most vasárnap, április 3-án Tamás Mise lesz a Deák téren.
Gyertek és hívogassatok másokat is.

"Lenin, a hőős, ki csak néépének élt" - valszeg ti már nem emlékeztek erre a nótára, de lehetne ez is a mottója a holnapi témának: emberek, akik egész életüket valamilyen cél szolgálatába állították. Gandhi, Jane Goodall, Nelson Mandela, Teréz anya.

Boldogok voltak?

Milyen célra áldoznád az életed? Milyen célért áldoznád fel az életed?

Amire kedden jutottunk: a böjt nem lemondás, hanem odaadás. Nem lemondok valamiről, hogy Istenre figyeljek, hanem Istenre figyelek és emiatt néhány része az életemnek ideiglenesen háttérbe szorul. Meg lehet határozni tudatosan, hogy miről mondok le (az egyházi hagyományban a húsevés és alkoholfogyasztás az elsődleges ajánlás), de ha komolyan vesszük az odaadás részét, akkor úgyis kialakul, hogy mi akadályoz leginkább ebben az odaadásban - akár lehet a húsevés és alkoholfogyasztás is, de a csokievés, Facebook, shoppingolás, moziba járás bármi.

Jézust a böjtje elején elvitte a Lélek a pusztába - nem Jézus választotta ki a böjt színterét, az Isten adta.

Szóval a nagyböjt, ha minden igaz, a húsvét előtti hat hét, sőt az első böjti vasárnap előtti szerdától (hamvazószerda), a húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap. A vasárnapok nem számítanak bele a böjtbe, különben nem jönne ki a 40 nap. Egyszerű nem?

téMA?

Kicsit már a következő TM körül forognak a gondolataim. Amin a mára szeretnénk koncentrálni. Elsősorban arra, hogy Isten dolgaival hajlamosak vagyunk mindig majd foglalkozni. Majd, de nem ma.

De van egy olyan gondolat is, hogy a történelmi egyházak mintha mindig a régmúlttal, vagy a távoli jövővel foglalkoznának, miközben nem nagyon tudnak a mának szólni.

És most belefutottam a református kollégák reklámjába. Ugye, hogy lehet ezt jól csinálni? Ugye, hogy lehet finomítani azon a hozzáálláson, hogy nekünk nem piaci szemléletű igényfelmérésre és keresletkielégítésre kell törekednünk, mert a "termék" adott, azon nem lehet változtatnunk, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy elmondjuk, aztán eszi, nem eszi, nem kap mást? Ugye, hogy nem szentségtörés azt gondolni, hogy a profi hozzáállás, a mai kor nyelvének keresése nem fölösleges időpocsékolás, nem piaci szemléletű keresletkielégítés, nem is a Szentlélek munkájának semmibe vétele, hanem a "termék" újracsomagolása, a tartalom változatlanul hagyása mellett? Ami nem egyszerűen hasznos, hanem időnként elengedhetetlen, a missziói parancs értelmében egyenesen kötelességünk?

Bocsánat, kijött belőlem a marketinges :) Ti mit gondoltok?

"Nekem az olyan böjt tetszik, 

amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, 

kibontod a járom köteleit, 

szabadon bocsátod az elnyomottakat, 

és összetörsz minden jármot! 

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, 

vidd be házadba a szegény bujdosókat, 

ha mezítelent látsz, ruházd fel, 

és ne zárkózz el testvéred elől! 

Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, 

és hamar beheged a sebed. 

Igazságod jár előtted, 

és az ÚR dicsősége lesz mögötted. 

Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, 

ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! 

Ha majd senkire sem raksz jármot, 

nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 

ha kenyeret adsz az éhezőnek, 

és jól tartod a nyomorultat, 

akkor fölragyog a sötétben világosságod, 

és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 

Az ÚR vezet majd szüntelen, 

kopár földön is jól tart téged. 

Csontjaidat megerősíti, 

olyan leszel, mint a jól öntözött kert, 

mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 

Fölépítik fiaid az ősi romokat, 

falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; 

a rések befalazójának neveznek, 

aki romokat tesz újra lakhatóvá."

Ézsaiás 58.6-12.

Böjt-népszerűsítő órát tartunk kedden. 

Gondolkodtam egy újabb történelemórán március 15-ről (és a rengeteg hazugságról hiedelemről, ami körülveszi), de legyen inkább a böjt. Jövő ilyenkor, amikor már mindent tudunk a böjtről, akkor mítoszrombolunk.

Jövő hét kedden március 15-e van. Rágódtam ezen az ünnep kérdésen és arra jutottam, hogy lesz kedden ifi. És, amikor csak meg tudjuk oldani, a nyáron is. Attól, hogy állami/egyházi ünnep van, munkaszünet, nyár, tél, hó vagy eső nem marad el alkalom. Az imádság, a közösség megélése, a Jézussal való találkozás, az éneklés, a beszélgetés szükségessége nem ünnepektől függ, hanem belülről kell fakadjon.
Én megyek, aki tud, jöjjön.

A környezettudatosság jegyében ígért videók közül az első:
Dan Barber: How I fell in love with a fish (magyar felirat beállítható)

A nagy mentsük-meg-a-Földet felindulásban nem esett róla szó, de húshagyókedd van, holnap kezdődik a böjt.
Böjtöltök? És ha igen, hogyan?

A holnapi téma, a Tamás Mise tematikájához kapcsolódva:
Az "ökológiai egyensúly" megőrzése, amelynek (az idei Tamás misék témáihoz hasonlóan) a Lutheránus Világszövetség tavalyi nagygyűlésének szlogenje ("Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.") adott ihletet.

Belegondoltál már abba, mi foglalkoztat egy perui, egy norvég, vagy épp egy kenyai evangélikus fiatalt?

A beszélgetést a TM zenei vezetője / kántora, Horváth-Hegyi Dénes fogja fölvezetni, aki az LVSZ szóvivőjeként egy olyan most induló programról is beszámol, amely világszerte több száz, egymástól akár 10.000 km-es távolságra lévő keresztény ifjúsági közösségnek ad lehetőséget hitük megosztására, közös imádkozásra, valamint arra, hogy együtt felléphessenek az ökológiai egyensúly megőrzése érdekében

Szorosan kapcsolódik a mostani témánkhoz (sikeresség/értelmes élet):

Merjünk bátrak lenni: kicsit aggódva teszem fel, és nagyon szükségem van a visszajelzésetekre, hogy jó-e így, de íme a világ, ami körülvesz minket. Szóval, a terv az, hogy ha szembejön egy cikk, ami kapcsolódik valamelyik témához, akkor belinkelem. Az első:
A sikeres férfi szexi - a legkívánatosabb hivatások

Gabi második kérdésére válaszolva: nincsenek jó válaszok, csak saját válaszok. Olyanok, amiket megrágtál, átvirrasztottál, a szívedben forgattál hosszabb vagy rövidebb ideig. Mindenki saját magáért, a saját válaszaiért felelős a mi Urunk előtt - nem ment fel majd senkit, hogy azért gondolta-hitte-csinálta ezt-meg-ezt, mert a lelkésze, a párja, az apja, akárki így tanította. Meg fogja kérdezni tőlünk a Mindenható, hogy vajon miért teremtettelek gondolkodó embernek? A válaszaink tesznek minket azzá, amik vagyunk. Akár készen kaptuk a válaszainkat, akár megharcoltuk őket.
Én nem mondhatok más nektek, mint amit megéltem-megélek, amit igaznak tartok - csak ez nem biztos, hogy nektek is megfelelő válasz. Ami nekem üdvösség, az lehet, hogy kárhozat vagy megbotránkozás a másiknak. A magam megélt-elesett-felkelt-újra megélt hite válaszokat ad és kérdéseket ébreszt. Mindenki azt főz belőle, amit akar.

A múlt heti siker témáról azért nem írtam, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel a siker-sikeresség kérdéssel. Mostanra kialakult valami, meg is osztom veletek jól:
Minden embernek, az élet minden területén szüksége vagy kis és nagy sikerekre és kudarcokra egyaránt - és ezek megfelelő feldolgozására is. Ha megtaláljuk az egyensúlyt (siker-kudarc-élmények feldolgozása), akkor ez előremutat, továbblök, lelkesít, gazdaggá tesz. Ha nem, akkor nem, ennek minden következményével együtt.

Kedden történelemóra lesz: Bábel tornya. 

Gyertek! 

És, mindenki hozzon magával egy embert! :)

"John Pierpont sikertelen emberként halt meg. 1866-ban, nyolcvanegy évesen kormánytisztviselőként végezte be napjait Washingtonban, lélekölő személyes kudarcok hosszú sorával a háta mögött.
Pedig a dolgok egész jól indultak. A Yale-en végzett - amelynek alapításában nagyapja is segédkezett -, és az oktatást választotta hivatásául.
De kudarcot vallott a tanításban. Túl elnéző volt a diákjaival. Így hát próbaképpen a jog világához fordult.
Ügyvédként is kudarcot vallott. Ügyfeleivel túl nagyvonalú volt, az igazságot pedig túlságosan a szívén viselte ahhoz, hogy elvállalja a jól fizető ügyfeleket. Ezek után felcsapott méteráru-kereskedőnek.
Üzletemberként is kudarcot vallott. Képtelen volt eleget felszámítani portékájáért ahhoz, hogy nyereségre tegyen szert, a hiteleket pedig túlságosan liberálisan kezelte. Közben verseket is írt, és bár kiadták őket, a jogdíj kevés volt a megélhetéshez.
Költőként is kudarcot vallott. Így hát elhatározta, hogy lelkipásztor lesz. Beiratkozott a Harvard Teológiai Fakultására, majd a bostoni Hollis Street Church lelkészévé szentelték. A szesztilalmat támogató, a rabszolgaságot viszont elítélő álláspontja miatt azonban a gyülekezet befolyásos tagjai lemondásra kényszerítették.
Lelkipásztorként is kudarcot vallott. A politika még olyan terepnek látszott, ahol viheti valamire, és a Rabszolgafelszabadítók Pártja meg is választotta Massachusetts állam kormányzójelöltjének. Veszített. Elszántan képviselőnek jelöltette magát a Szabad Föld Párt színeiben. Ismét veszített.
Politikusként is kudarcot vallott. Kitört a polgárháború és ő káplánnak jelentkezett a 22. Massachusets-i Önkéntes Ezredbe. Két héttel később leszerelt, mert a feladatot túlságosan megerőltetőnek találta az egészségére nézve. Hetvenhat éves volt ekkor. Még a káplánság sem jött össze neki.
Valaki szerzett neki egy huszadrangú aktatologató állást Washingtonban, a pénzügyminisztérium hátsó traktusában, és életének utolsó öt évét alantas aktatologatással töltötte. De még ebben sem volt valami nagymenő. Nem szívből csinálta. John Pierpont sikertelen emberként halt meg. Semmit sem valósított meg abból, ami lenni vagy amit tenni szeretett volna. Sírját kis emlékkő jelzi Massachusets állambeli Cambridge Auburn-hegyi temetőjében. A gránitba vésett szöveg így szól: POETA, PREDICATOR, PHILOSOPHUS, PHILANTROP.
Ennyi idő után az ember bizonygathatná, hogy voltaképpen nem is volt sikertelen. A társadalmi igazság iránti elkötelezettsége, az a vágya, hogy szeretetteli ember legyen, aktív részvétele a kor nagy eseményeiben, és az emberi értelembe vetett hite - mindez nem kudarc. Sok minden, amiről azt hitte, vereség, időközben sikerré vált. Az oktatást megreformálták, a jogi eljárásokat tökéletesítették, a hiteltörvényeket módosították, és mindenekelőtt egyszer és mindenkorra eltörölték a rabszolgaságot. Hogy miért mesélem el mindezt? Semmi különös nincs benne. Sok tizenkilencedik századi reformer hasonló életet élt meg - hasonló sikereket és kudarcokat. John Pierpont egy igen lényeges szempontból mégsem volt sikertelen. Minden évben, december közeledtével az ő sikerét ünnepeljük. Szívünkben egész életünk során emlékezünk rá.
Egy dallal.
Nem Jézusról vagy az angyalokról, még csak nem is a Télapóról szól. Egyszerű dal arról, milyen jó suhanni a téli alkonyat hideg, fehér sötétjében, hó vontatta szánon. Baráti társaságban, egész úton nevetve és dalolva. Nem több. De nem is kevesebb. Ez a "Jingle Bells". A szerzője pedig nem más, mint John Pierpont.
Olyan dalt írni, amely a legegyszerűbb örömökről szól, olyan dalt, amelyet világszerte három-négyszáz millió ember ismer - amely olyasmiről szól, amit sohasem csináltak, de el tudják képzelni - olyan dalt írni, amelyet felnőtt és gyerek abban a pillanatban el tud dúdolni, amint az első akkord megszólal a zongorán és a lelkében - nos, ez nem nevezhető éppen kudarcnak.
A tél kellős közepén, egy havas délután vetette papírra a sorokat John Pierpont, apró ajándékul családjának, barátainak és a gyülekezetnek. És ekként cselekedve maradandó karácsonyi ajándékot adott, méghozzá a legnemesebb fajtából, nem olyat, ami a karácsonyfa alá kerül, hanem az öröm láthatatlan, legyőzhetetlen ajándékát.

(Utóirat. 1987 telén Washington államban, a Cascade-hegységbeli Methow-völgyben végre valahára megvalósult egy régóta dédelgetett álmom.
A hó három lábnyi vastag volt, a hőmérséklet fagypont alá zuhant, az égbolt tiszta, a szán nyitott, az almásderesen vörös lószerszám és csengettyűk. Mi pedig siklottunk a havon és egész úton nevettünk.
Köszönöm neked John Pierpont. A dal minden szava szentigaz.)"
(Robert Fulghum: Már lángolt amikor ráfeküdtem, Budapest, Park kiadó, 199414-17.o.)

Jézus sikeres volt? Sikeres életet élt?

Az élet értelme: a siker?

A beígért idézet

Szóval azzal kapcsolatban, hogy milyennek képzeltük magunkat gyermekként 20-30-40 akárhány évesen, és mennyi álom és terv végezte a kukában vagy került parkolópályára, az alábbi idézet jutott eszembe. Kicsit más a fókusza, főleg az öregedés. 28 évesen olvasva a dolgot nem állíthatom a saját tapasztalatomból, hogy tényleg így van, ahogy alább olvasható, engem mindenesetre megérintett, elgondolkodtatott.

Az idézet Stanislaw Lem: Ananké c. novellájából való. Ez egy novellasorozat része, melynek főhőse egy űrhajós, Pirx pilóta. A novellák az ő életének epizódjait mesélik el, diákéveitől tapasztalt űrveterán koráig; ifjúsági regényre emlékeztető stílusuk ellenére komoly témákat boncolgatnak, általában valamilyen erkölcsi dilemmát vagy az emberi tudás korlátait. (forrás: Wikipedia)

Az eredetileg említett érzésről az utolsó pár sor szól. Az élet értelme, "az ember célja e küzdés maga" ? :)

(Forrás: Stanislaw Lem teljes science-fiction univerzuma II.
Szukits Könyvkiadó, 2006)

"Igazából már nekem is van névjegyem. Végül csak kifundáltam, mit írjak rá. Egyetlen szót. "Fulghum." Ez az én foglalkozásom. És amikor átadom valakinek, kellemes beszélgetésekre ad alkalmat. Azzal foglalkozom, hogy a lehető legfulghumabb legyek. Ami pedig annyit jelent, hogy gyermek vagyok, apa, férj, barát, énekes, táncos, étkező, lélegző, alvó, takarító, mosogató, fürdőző, úszó, futó, gyalogló, művész, író, festő, tanár, prédikátor, állampolgár, költő, ügyvéd, szomszéd, álmodozó, vágyakozó, nevető, utazó, zarándok és így tovább és így tovább.
Te meg én - végtelen, gazdag, hatalmas, ellentmondásos, élő, lélegző csodák vagyunk - szabad emberek, Isten és az örökkévaló világmindenség gyermekei. Ez az, amit csinálunk."
Robert Fulghum: Már lángolt, amikor ráfeküdtem. 50.o. Park kiadó, Budapest, 1994.

Ami nagyon megütött ma este - mondtam is -, hogy milyennek képzeltük magunkat gyermekként 20-30-40 akárhány évesen. Biztosan nem ilyen élet volt a szemem előtt annak idején, mennyi álom és terv végezte a kukában vagy került parkolópályára. Azzal együtt megrázott ez a kép, hogy természetes, hogy változnak a gyermekkori álmok, és hogy nagyon gazdag életem van így is.

Nnna, baromi webkettes vagyok, két levelet is találtam a múlt hétről, éppen tőletek, amire nem reagáltam, bocs.

update: nem kettő, hanem három levélre nem válaszoltam, tudnám minek van görgős egerem :(

A keddi este témája az élet értelme. Miután ez nagyjából a következő 200 alkalomra ad megbeszélnivalót (plusz csendeshétvégék és nyári mulatságok), úgyhogy elkezdtem aprózni, holnap arról fogunk beszélgetni, hogy milyen szerepeink vannak az életben.

"Szeretnék részt venni a jövő heti Tamás-ifin. Ha nem tudok bejutni, milyen számot hívhatok?
Köszönöm: R"
írták nekem pénteken a Facebookon. Úgy tűnik lesznek megint újak is.

És, tanultam egy új kifejezést: egyházi homeless.
Szvsz nem csak (vagy nem elsősorban) keresőknek szól a Tamás mise, hanem olyanoknak, akik valamiért nem tudnak beilleszkedni a vasárnapi istentiszteletek, gyülekezeti bibliaórák világába, akiknek épp nincs élő közössége, de vágynak rá, vagy akiknek van, de valami másra is vágynak. A hivatalos egyház számára elveszetteknek, akiket azonban Jézus számon tart.
Otthont teremtünk.

Különben szó esett bőségről és lemondásról, boldogságról és megelégedettségről, meg még nagyon sok mindenről, végül valami olyasmire jutottunk, hogy amikor a mindennapi kenyérért imádkozunk (amit azért nem hagyunk ki, bármit is mondott az LVSZ küldött), a hálaadás kell megszólaljon, hogy nagyon-nagyon köszi, hogy minden megvan, ami csak kellhet, meg a kérés, hogy holnap is meglegyen, amit annak ellenére Istentől várunk, hogy tele a hűtő, van némi megtakarított pénzünk és fizetünk nyugdíjjárulékot. Ámen.

Luther a Kis Kátéban:

"A negyedik kérés.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

Mit jelent ez? – Felelet:

Isten a mi kérésünk nélkül is megadja ugyan a mindennapi kenyeret minden gonosz embernek, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy ezt velünk beláttassa és mi hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket.

Mit jelent a mindennapi kenyér? – Felelet:
Mindazt, ami a test táplálására és szükségleteire tartozik, úgymint: étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, udvar, szántóföld, barom, pénz, vagyon, kegyes házastárs, istenfélő gyermekek, jámbor cselédek, istenfélő és hűséges felsőbbség, jó kormány, jó időjárás, békesség, egészség, jó rend, becsület, jó barátok, hűséges szomszédok és ezekhez hasonlók."

Előkerült a beszélgetés során a Maslow piramis - a mindennapi kenyérbe mi minden tartozik bele.

Megvolt az első Tamás-mise bibliaóra, amolyan old-school ifjúsági óra, köszönöm, hogy eljöttetek, hogy hozzászóltatok, hogy énekeltetek és imádkoztatok velem. Nagyon lelkes vagyok - nagyon várom a következőt és a véleményeket és hozzászólásokat.
És, jövő hétre mindenki hozzon magával egy embert!