Szóval azzal kapcsolatban, hogy milyennek képzeltük magunkat gyermekként 20-30-40 akárhány évesen, és mennyi álom és terv végezte a kukában vagy került parkolópályára, az alábbi idézet jutott eszembe. Kicsit más a fókusza, főleg az öregedés. 28 évesen olvasva a dolgot nem állíthatom a saját tapasztalatomból, hogy tényleg így van, ahogy alább olvasható, engem mindenesetre megérintett, elgondolkodtatott.
Az idézet Stanislaw Lem: Ananké c. novellájából való. Ez egy novellasorozat része, melynek főhőse egy űrhajós, Pirx pilóta. A novellák az ő életének epizódjait mesélik el, diákéveitől tapasztalt űrveterán koráig; ifjúsági regényre emlékeztető stílusuk ellenére komoly témákat boncolgatnak, általában valamilyen erkölcsi dilemmát vagy az emberi tudás korlátait. (forrás: Wikipedia)
Az eredetileg említett érzésről az utolsó pár sor szól. Az élet értelme, "az ember célja e küzdés maga" ? :)
(Forrás: Stanislaw Lem teljes science-fiction univerzuma II.
Szukits Könyvkiadó, 2006)
kedves célzás volt, matteo kolléga :P
VálaszTörlés